Kórusunk története

Templomunk történetének első több mint száz évéből kórusra vonatkozó adataink egyelőre nincsenek. Ha számba vesszük azt a tényt, hogy már 1748-ban volt a templomnak orgonája, joggal feltételezhetjük, hogy kórusa is lehetett.

Balassagyarmaton bizonyíthatóan 1863-tól van hagyománya a polgári kóruséneklésnek. Ennek feldolgozott történetéből ismert, hogy a városi és a templomi énekkar a kezdetektől szoros kapcsolatban álltak egymással. Erre először konkrétan az a tény enged következtetni, hogy az 1863-ban megalakult Balassagyarmati Polgári Dalárda második karnagya – a megalakulás után nem sokkal – Raák Balázs római katolikus kántortanító lett. Később az 1872-ben Balassagyarmati Dalegylet néven újjászerveződött kórus második karnagya (1873-tól egy éven át) Szkladányi Károly róm. kat. kántortanító volt. Ezek az énekkarok férfikarok voltak, s csak 1884-ben alakult meg a Balassagyarmati Női Dalkör, melynek segítségével időnként vegyeskari művek is megszólalhattak – a templomban is.

Ismeretes, hogy a Balassagyarmati Dalegylet 1889. XI. 24-én közreműködött a katolikus templom 4 új harangjának felszentelési ünnepélyén. Amikor pedig 1891-ben a városi énekkarok felfüggesztették tevékenységüket, „Szkladányi Károly katolikus kántortanító és „orgonász” 1892 őszén egyházi vegyes énekkart szervezett részben a Dalegylet és a Női Dalkör volt tagjaiból, részben új énekesekből. Ez a vegyeskar az egyházi rendezvényeken vette át a dalárda szerepét”. – olvashatjuk a Balassagyarmati Dalegylet történetében.

     
   
     

1898-ban került Balassagyarmatra a lévai születésű Éder (1905-től névmagyarosítás után Erdélyi) József (1878-1952) kántortanító, akinek negyvenévi karnagyi munkája alatt a balassagyarmati kórus- és zenei élet nagymértékű fejlődésen ment keresztül. Az ő irányítása alatt a Dalegylet és a templomi kórus gyakorlatilag ugyanazt az együttest jelentette. 1904-ben létrejött a Dalegylet Zenekara, amely ettől kezdve az ún. zenés miséken, egyházzenei hangversenyeken is gyakran közreműködött. Zenés misék csak a legnagyobb egyházi ünnepeken voltak. A férfiakból álló énekkar az 1910-es években még csak alkalmanként egészült ki női tagokkal, majd 1920-tól vált a vegyeskari felállás egyre gyakoribbá. A húszas évekre a repertoár is átalakult: a korábbi átlagos dalárdaanyag mellett egyre gyakrabban adtak elő klasszikus és kortárs műveket. Erdélyi József magas szintű tevékenységét 1924-ben az akkor alapított, és első alkalommal kiosztott Liszt Ferenc bronzplakettel jutalmazta az Országos Dalosszövetség, melynek 1920-27 között vidéki társkarnagya, 1927-ben országos karnagya, majd 1936-ig országos társkarnagya és egyidejűleg kerületi karnagya volt. A Balassagyarmati Dalegylet egyházi repertoárjának csúcsát a következő művek jelentették: 1927-ben Haydn: A megváltó hét szava a keresztfán c. oratóriumát adták elő első ízben, 1936-ban Kodály: Jézus és a kufárok c. kórusművét, 1937-ben Liszt: Szent Erzsébet legendájából adtak elő részleteket. A kórus a harmincas években élte fénykorát. Ezt versenygyőzelmek is igazolják: 1932 és 1935 kerületi I. díj, 1938 országos I. díj.

     
   
     

1937. decemberében került Balassagyarmatra a nagymányoki születésű Straub Alajos (1907-1978) kántortanító. Erdélyi József támogatásával fogott hozzá a kórusmunkához, amely 1942-ben a világháború sorozatos behívásai miatt lehetetlenné vált. A háború után 1946-ban ő indította meg a szervezkedést a Balassagyarmati Dalegylet feltámasztására. Fő célja az volt, hogy ne hagyja a város elveszni az Erdélyi József által elért sikereket. 1947-ben újból megalakult hivatalosan is a városi dalegylet Erdélyi Józsefnek és László fiának szervező munkájának eredményeképpen. A karnagyságra Szerdahelyi János gimnáziumi igazgató, országos hírű dalköltő lett felkérve. Straub Alajos vezetésével létrejött a katolikus egyházközség énekkara is. Ez azonban a sikeresebb működés kedvéért hamarosan beleolvadt a városi dalegyletbe. Ekkor a Dalegylet vezetősége Erdélyi Józsefet örökös tiszteletbeli kanagynak, Straub Alajost énekkari karnagynak, Szerdahelyi Jánost zenekari karnagynak nevezte ki.

1948-ból fennmaradt egy „dalosnaptár”, amely egy új mű betanításáról tanúskodik.

     
   
     
     
   
     

A Balassagyarmati Katolikus Almanach 1948-as számában az egyházi vonatkozású szereplések megemlítése után azt írta, hogy az egylet teljesítményei „nem is egy vidéki város kulturális jellegére utalnak, hanem fővárosi templomok és püspöki székesegyházak magas nívójú zene- és énekkultúráját tükrözik vissza”.

Az eddig terjedő időszak zenei életének egyik legfőbb tanúja a templom kottatára, amely összesen 111 művet tartalmaz (a liturgikus orgonakönyvektől a zenekaros misékig). A kották nagy része Erdélyi József karnagy hagyatéka.
1948-tól a politikai csatározások következtében Balassagyarmaton is nagyobb teret nyertek a kommunista, szocialista erők. Ezek előretörésével az egyházi kapcsolatokkal is rendelkező közösségek nehéz helyzetbe kerültek. Straub Alajosnak választania kellett, hogy kántori, egyházi tevékenységét folytassa - és ezzel háttérbe szoruljon -, vagy ettől elszakadva végezze tovább tanítói ténykedését s a Dalegylet irányítását. Ő a kántorság mellett döntött. A templomban továbbra is vezetett kórust, de mivel abban az időben templomi kórusban énekelni politikai szempontból nem volt ildomos, sok kórustag kimaradt. Ez volt a legnehezebb időszak a templom kórusának történetében.

     
   
     
A templomi kórus életét az 1969-ben Balassagyarmatra került terényi születésű Varga János (*1939) karnagy lendítette fel ismét. Az ő érdeme, hogy a hetvenes évek elejétől a kórus minden vasárnap énekel az egyik szentmisén (ami országosan is ritkaságszámba megy), s karnagysága alatt, 1974-ben vette fel a Szent Felicián Kórus nevet. (Szent Felicián egy római vértanú, akinek a teste a templom egyik mellékoltárán üvegkoporsóban nyugszik.) 1977-ben a balassagyarmati illetőségű fr. Szedő Dénessel himnuszt íratott Szt. Feliciánról. A kórus repertoárjára - különösen a hetvenes években - rányomta bélyegét a II. Vatikáni Zsinat utáni útkeresés liberális eklekticizmusa: templomi könnyűzene, többszólamú kórusművek terén elsősorban 20. századi magyar szerzők alkotási, a Kis Magyar Uzuális néhány tétele.
Kántortovábbképző is működött templomunkban, melyeken országos hírű szakemberek tartottak előadásokat, többek között: Tardy László és Ullmann Péter.
Varga János 32 éves karnagysága alatt számos templomi hangversenyt rendezett neves vendégművészek és gyakran a Szent Felicián Kórus közreműködésével. Ebben az időszakban templomunkban felléptek többek között:
orgonisták: Gergely Ferenc, Kovács Endre, Koloss István, Virágh András, Baróti István, Hajdók Judit, Ruppert István, Bednarik Anasztázia, Lehotka Gábor, Varnus Xavér, Almássy László Attila, Zeke Lajos, Bence Gábor, Hyun Hee (Dél-Kórea)
énekesek: Csavlek Etelka, Pitti Katalin, Sass Szilvia, Kodályné Péczeli Sarolta, Faragó Laura, Andor Éva, Kozma Rózsa, Simándy József, Molnár András, Begányi Ferenc, Gyarmati Tóth Tamás, Csurja Tamás, Keönch Boldizsár, az Operaház Gyermekkórusa Gupcsó Gyöngyvér vezényletével.
hangszeres szólisták: Kern István - hegedű, Petz Ferenc, Tóth Miklós - trombita, Demeter Mária - cselló, Demeter Zoltán - fuvola

     
   
     
2001-ben Unterwéger József Zsolt (*1966) vette át a kórus vezetését, aki balassagyarmati születésű, s annakidején a Szent Felicián Kórus köréből indult el az egyházzenei tanulmányok felé. 1980-84 és 1988-93 között Varga János vezénylete alatt rendszeresen kísérte a kórust és orgonistaként közreműködött az egyházzenei hangversenyeken.Karnagyként továbbra is a kórus legfontosabb feladatának tekinti a vasárnapi szentmisék heti rendszerességű szolgálatát, amelyet az Éneklő Egyház énekeskönyv rendszeres használatával igyekszik liturgiailag értékesebbé tenni. Többszólamú kórusanyag tekintetében elsősorban a 16-17. század könnyebb klasszikus műveire támaszkodik. A templomi hangversenyek is folytatódnak, a kórus több helyütt vendégszerepelt (részletesen lásd a Hangversenyek címszónál).